HTML

spearwort

Könyveimnek hoztam létre ezt a blogot. Írok róluk, ismertetem és felkínálom megvásárlásra. Van néhány könyvem, nekem pedig kevés a helyem. Képeket is teszek fel. Az árban megegyezünk. Email: spearwort@freemail.hu

Linkek


Georg Kühlewind: A normálistól az egészségesig

Aletheia sorozat. Lelki higiénia

A megbetegedett tudat felszabadításának útjai

Központi problémánk az, hogy nem tudjuk, kicsoda vagy micsoda az ember. Mégpedig azért nem, mert nincs megfelelő képünk az emberiszóról, az emberi beszédről, és a szóról egyáltalán. Ezért bánunk olyan nehézkesen a szóval, ezért találjuk meg csak a legritkább esetben a helyes szót. Minden, amit egymásnak, egymásért és egymás ellen teszünk, beszéd – vagy legalábbis annak kellene lennie. Minden érdekel minket, csak éppen a szó nem, amivel, aminek a segítségével bármikor, bármit teszünk. És mert nem tudjuk, hogy mi a szó, ezért azt sem tudjuk, hogy ki az ember. És mert nem tudjuk, hogy ki az ember, ezért azt sem tudjuk, hogy mi az, ami számára üdvös és jó – az „ösztöneinkre” szemmel láthatólag nem hagyatkozhatunk e tekintetben. Csoda, ha rosszul mennek a dolgok? És azután: túlságosan kényelmesek vagyunk. Azt gondoljuk: elég okos és jó vagyok, úgy ahogy vagyok ahhoz, hogy megoldjam a magam és a világ élet-kérdéseit. Nincs szükségem különleges teendőkre. Nos, a nagy művészeknek naponta több órát kell gyakorolniuk. És mi, akik talán nem is vagyunk olyan nagy virtuózok a megismerés és a morális kérdések területén, mennyit gyakorolunk ezen az általános-emberi területen? 

DSC01551k_1.jpg

 

DSC01552k_1.jpg

 

Keményfedeles, kötött borító, 240 oldal

Kiadó: Kláris Kiadó

Kiadás éve: 2003

Fordította: Böszörményi László

Egyszer olvasott, az utolsó néhány oldal felül kissé átázott, az olvasást nem zavarja.

A sérülés miatt ára: 500, Ft

Elérhetőség: spearwort@indamail.hu 

 

Címkék: Lelki higiénia

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása